Trans4mind
Trans4mind HU
A TRANS4MIND.COM, A VILÁG VEZETŐ INTERNETES SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ PORTÁLJÁNAK PARTNERE

21. Az emberek miért viselkednek úgy, ahogy?

Ebben a leckében leírom, hogy működik az elme, hogy érthető legyen, hogy az emberek miért viselkednek úgy, ahogy. Ha ezt megértjük, akor megvizsgálhatjuk a saját indítékainkat, és elkezdhetjük megnézni, hogy honnan jövünk.

A bűntudat és az ellenségesség forrásai a hibásnak érzett tettek és az a késztetés, hogy mások ne tudjanak róluk. Ha valaki nem tudott megoldani egy problémát kielégítően, úgy érezheti, hogy olyat "kényszerül" megtenni, amitől rosszul érzi magát. Igen zavarban lehetünk, ha úgy érezzük, valami kegyetlen vagy tisztességtelen dolgot tettünk, különösen, ha ezt aztán el kell titkolnunk, és még rosszabb, ha valaki kis híján rájön. Ekkor valószínűleg megindokoljuk, amit tettünk, hogy igazoljuk azt, és indokokat találjunk arra, miért volt a cselekedetünk méltó és mindent össszevetve nem is rossz.

Magunkat bíráljuk (ahelyett hogy inkább tanulnánk a tapasztalatainkból), aztán előrevetítjük, hogy mások is ugyanígy bírálni fognak bennünket.

Jó kommunikáció, kölcsönös megértés és empátia szükséges egy kielégítő kapcsolathoz. Ha az egyik tényező jelentősen visszaesik, például a nem értünk egyet és vitatkozunk, akkor egy zaklatott állapot következik be - nem beszélünk többé egymással. A zaklatottság akkor történik, amikor hirtelen távol kerülünk attól, amit akartunk vagy vártunk - itt egy nem kívánt változás vagy szakadás a kapcsolatban. Az ilyen zavaroknak elkerülhetetlenek az érzelmi következményei; egy meglazult viszony érzelmi szinten visszaesést okoz. Az embereket ugyanúgy kiboríthatják tárgyak vagy helyzetek, ha csökken az önuralom vagy a megértés, például felidegesíthet, ha a kocsim elromlik, vagy ha hirtelen megbetegszem.

Az érzést, hogy kezedben tartod a dolgokat, megzavarhatja, ha valaki tőled eltérően értékeli a körülményeket, különösen, ha azokat rád erőlteti, megmondván, hogy mit kellene, illetve kell csinálni vagy mit nem kellene, illetve nem kell csinálni. A képességednek vagy annak a lekicsínylése, amit tettél, ugyanúgy okozhat zavart.

Ezen tényezőket olyan döntések kísérik, amelyeket stressz helyzetekben, szorongva hoztunk, és amelyek fixa ideákká váltak és védelmi mechanizmusokként szolgálnak. Fájó érzések vagy az ezektől való félelem tartja meg a eltorzult gondolatokat. Idegesség vagy zavar idején különösen mereven ragaszkodunk a fixa ideáinkhoz és rossz beidegződéseinkhez hogy megvédjük magunkat, hogy igazoluk tettünket (még akkor is, ha titokban rosszul érezzük magunkat miattuk), és hogy jól érezzük magunkat. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy még egy hibát el kell követnünk - manipulálni vagy értékelni és kritizálni a másik személyt - annak érdekében, hogy jobban érezzük magunkat.

Ha valaki úgy érzi, hogy valami rosszat csinált, vagy vállalhatja a felelősséget, vagy - és sajnos ez az általános - ésszerűnek állíthatja be, hogy igazolja magát és ő maga is kezdi elhinni, nem is volt helytelen, hanem indokolt. Nekem igazam van, a többieknek nincs. Nem nagyon tudatos, de emberi igény, hogy "igazam van", (a tudatos megközelítés az, hogy nincs jó vagy rossz). Ez az indoklás indítékot biztosít az történtekhez, amit leggyakrabban úgy fogalmazunk meg, hogy bíráljuk azt, akit eredetileg hibáztattunk. Ez a "gyermek" nézőpontja, szemben a felelős "felnőtt"-tével .

Mindenki úgy véli, hogy amit ő hisz, az a "helyes", - egyébként nem hinné azt. De lehetnek neki mindenféle tévképzetei, téveszméi, félreértések, hamis adatok, amelyekhez mereven ragaszkodik annak érdekében, hogy igaza legyen. A meggyőződés- rendszerének alapvetései, azok a dolgok, melyeknek korábbi problémák esetén értelmük volt, nem változtathatóak csupán érveléssel, mert erőszak tartja őket a helyükön, az, hogy nem vagyunk hajlandóak vagy képesek bizonyos dolgokkal szembenézni.

Minden védelmi mechanizmus a hazugság egyik formája. Mind magunknak, mind másoknak elferdíti az igazságot. Gurdjieff kitartott amellett, hogy a legtöbb ember többnyire hazudik. Az, hogy nem tudják, hogy hazudnak, csak rontja a helyzetet. Ha tudom, hogy szándékosan hazudsz, a valóság érzékelésed valószínűleg megfelelő. Ha azonosulsz a hazugsággal és a hazugságot igazságnak éled meg, ha becsapod magad, az érzékelésed már nagyon torzul.

Gyakori, hogy úgy teszünk, mintha tudnánk, mi az igazság, amit nem tudhatunk. Az emberek felveszik azt a szokást, hogy olyanokról beszélnek, amit nem tudhatnak, úgy, mintha mindent tudnának róluk, mint például, mások motivációiról és érzéseiről - valójában sok a képzelgés. Az ember elkezd elképzelni valamit annak érdekében, hogy tetszen neki, és hamarosan elkezdi elhinni, amit képzel, vagy legalábbis egy részét.

Néha azért hazudunk, hogy kikerüljük az igazi és magasabb jellemünket. Mondhatjuk magunknak és másoknak, "Mindenki megteszi, ez nem jelent semmit", közben valami belül nagyon jól tudja, hogy nem voltunk méltóak az igazi természetünkhöz: a szerető, és alkotó és felelős integráns önmagunkhoz.

Négy megnyilvánulás mutatja az ember alapvető automatizmusát, amennyiben reaktívak: hazugság, csalódás, negatív érzelmek és kényszeres beszéd. Ezek olyan gyorsan, szokásszerűen és észrevétlenül történnek, hogy az ember nem veszi észre, és nem is akarja észrevenni őket, mert ezek védelmi mechanizmusok.

Elnyomással, önértékelési problémákkal, el nem ismeréssel magunknak hazudunk, elsüllyesztjük az igazságot, tudat alatt tartjuk, hogy megtartsuk a status quo-t, hogy elkerüljük a szembenézést a valósággal vagy az igazi érzéseinkkel. Ezek öntudatlanul, szokás szerint, automatikusan használt védekezési mechanizmusok, - olyan dolgokhoz kötődnek, amelyek nem akarjuk, hogy előkerüljenek, amit nem akarunk megvizsgálni vagy tudni róla: az elfogadhatatlan dolgokhoz. Ha egy túl kényelmetlen érzés, vagy vágy kialakul, akkor eltávolítjuk magunkat tőle, megtagadjuk - "Nem én voltam, nem az enyém" - valami más szemponttal azonosítjuk magunkat, egy al-személyiséggel, akinek nincs mersze az ilyen érzésekhez vagy vágyakhoz.

A kivetítés egy újabb védekezés - amikor egy elfogadhatatlan érzés vagy vágy tör elő, felcimkézzük: "ezt valaki más érzi, igényli vagy akarja", így például az az ember ott. Tudattalanul megtagadjuk és áthárítjuk a másikra a múltból jövő reaktív, tudatalatti javaslatok miatt, amelyek miatt az érzés elfogadhatatlan számunkra.

Az magyarázkodás egy hihető és elfogadható indoklással helyettesíti az elfogadhatatlan érzést. Ezzel a védekző eszközel megindokolunk egy hazugságot. Az elme racionalizálja a kudarcokat, kifogásokat talál, hogy miért nem teszünk valamit. Hazudunk magunknak, és van képünk elhinni!

Gyakran fordul elő racionalizáció (magyarázkodás), amikor úgy érezzük, hogy valamit nem jól csináltunk, mert az mások szerint nem elfogadható, vagy mert mi magunk nem szeretnénk átélni a következményét annak, amit okoztunk. Elfedjük az érzésünket az intellektussal: megindokoljuk, amit tettünk, úgy, hogy találunk egy indítékot. Így a mi viselkedésünk a másik hibájává válik, és a hasonlóság helyett, most ellentétben állunk, és ezért visszavonulhatunk. E kapcsolati szünet után az indítékot felhasználhatjuk önigazolásra, és a másik hibáztatására, és ez a "számítás" rögzülhet a tudatunkban, mint az emberek és a világ kezelésének egy módja - egy öntudatlan (a valóság megfigyelése nélküli) védekező mechanizmus, mely a túlélést segíti.

Ugyanis a létezés alsóbb szintje, ahova visszavonulunk, biztos megoldássá válik - egy út az eredeti célok és a túlélés felé, anélkül, hogy a korábban tapasztalt ellenkezéssel szembe kellene néznünk.

Egy másik identitás, szempont, eszményítés vagy fixa idea biztonságos megoldás a túlélésre. Téged igazolnak, a másikat hibáztatják, vagy te jól érzed magad tőlük, a másik rosszul. Ez a dolgok egy fajta figyelembe vétele, ami valamikor a múltban, úgy érezted, hogy a túlélést szolgálta. Amikor a megoldást reaktívan (gondolkodás nélkül) alkalmazod, anélkül, hogy a jelenben vizsgálódnál, nem valószínű, hogy a jelenlegi valóságon alapul, vagy igazságos, ésszerű magatartás, és ez rendkívül elterjedt az összes ügyintézésünkkor és a gondolkodásunkban.

A figyelmedet bármikor lekötheti pl.: egy nézeteltérés vagy elfogadhatatlan helyzet, beleértve kommunikációs, megértési és empátiás szakadékokat egy kapcsolatban; egy mostani probléma, és "hogy lehet megoldani?"; valami, amit tettél, amit szégyellsz vagy ami miatt bűntudatod van, és tartasz tőle, hogy rájönnek; valakinek az értékelése, amely érinti a szabad választásodat; egy lekicsinylés, amely hatással van rád.

Ezek a tényezők okozzák a kényszeres cselekvéseket és a gátlásokat, amelyek megakadályozzák, hogy stabil legyél a jelenben és tudatosan élj. Azt érzed, az élet komoly, kemény, nehéz. A gondolkodásmód "ők és mi", amely azon alapul, hogy kötelezően igazam van - biztos megoldások megoldhatatlan problémákra. A játszmák eldugultak és tudattalanok. Az egyik szerencsétlen és a másik hatása alatt van, legalábbis az igazi céljait illetően. Az egyik ragaszkodik a fixa ideáihoz és értelmetlen céljaihoz - már nem tudja, hogy ki is ő. És ez mind "normális" a legtöbbünknek.

Az egyetlen mód, amit én ismerek, hogy kikerüljünk ebből a zsákutcából: megvizsgálni és megérteni azt, ami van. Az ebben a cikksorozatban bemutatott eszközök egészében alkalmazva segíthetnek, hogy a mentális torzulásaink mögött rejlő igazságokat meglássuk. Amit elérhetsz: megértés, képeség arra, hogy tudatosan élj, hogy az igazi önmagad légy azokon a területeken, ahol már becsuktad a szemed.

A jobb megértéssel növekszik a valóságtudat, majd nyugodtan, ténylegesen szembe kell néznünk ezzel a valósággal és vállalnunk a felelősséget. Ha nem használjuk az intuíciónkat, akkor az hamarosan elfelejtődik, és a test-tudat programozás (a sok év szokásmintái) lép újra a helyébe.

Biztos, hogy vissza lehet állítani az ok-okozati viszonyt. Az ember arra motivált, hogy befejezze a cselekvési ciklusokat, mivel visszanyerte az igazi identitását és tisztában van a saját céljaival. Ami korábban súlyos, komoly probléma volt, az jelenleg élvezetes játék. Az ember igazán boldog megújult életcéljával. A többiek nem ellenségek, hanem vagy csapattársak vagy versenytársak, akik a játékot érdekesebbé teszik és akiktől tanulni lehet - abból, amit jól ill. rosszul csinálnak. Anélkül, hogy megszabnánk, mi a helyes, a jól sikerült dolgokból is tanulhatunk és a hibákból is. A létezés alapja az élet, a szeretet és az igazság lesz.

Ahogy én látom, minden tapasztalat arra való, hogy tanuljunk belőle. Ha már levontad a tunulságot az esetből, akkor tovább léphetsz, feltéve, hogy megtanultad a leckét, és nem az egodat igazoltad - különben kísérteni fog, amíg valóban megtanulod a leckét. A tetteid addig kísértenek, amíg meg nem tanulod a leckét.

Az egyik módja annak, ahogy nézheted a helyzetedet az, hogy "az élet egy játék", és ha ilyennek látod, a problémák eltűnnek - kihívásokkal találkozol, de nem azzal a súllyal, amely stresszt és aggodalmat okoz - úgy érzed, a te kezedben van az irányítás, nem máséban. A világ ostobaságai nem tűnnek el, de más megvilágításba kerülnek. Erősebb vagy és hatékonyabb a fellépésed.

Tudom, mennyire frusztráló néha azt is, amikor tisztában vagy azzal az ellentmondás-sal, hogy mi is lehetsz és mi vagy (persze sokan nincsenek tisztában ezzel, vagy maguk elől is eltitkolják azt). Számomra a leginkább működőképes válasz, amit ismerek: dolgozzunk azon, hogy a nap minden percében tudatosabb legyünk, vegyük észre és vizsgáljuk felül a meggyőződéseinket, amelyek ezt az eltérést okozzák. A saját térképedet a világról. Ez nem könnyű, de ez önmagában is egy játék, és ezért rendkívül előnyös lehet. Különösen azt vedd észre, amikor bizonygatod, hogy neked van igazad vagy a másikat hibázatod, mert ez a fajta egotista gondolkodás egy jelzés a rossz beidegződés rendszered mélyebb identitás problémáiról.

Tovább...
Tartalom

Könnyebb lenne megérteni és végigcsinálni segítséggel? Jól jönne magyarázat, az, hogy valaki rendszeresen foglalkozzon veled, gyengéd vagy határozott irányítás vagy más segítség? A könyvhöz coachingot ajánlok Skype-on, itt kérj időpontot.