Trans4mind
Trans4mind HU
A TRANS4MIND.COM, A VILÁG VEZETŐ INTERNETES SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ PORTÁLJÁNAK PARTNERE

29. A saját tapasztalatomból tanulok

A utóbbi idők eseményei azt mutatják, hogy talán az emberek többsége a világban rettenetesen vágyik a békére. Õk már nem elégszenek meg a politikai konfliktusok mentalitásával, amely veszélyezteti a gazdasági fejlődést, az emberi jogokat és a szabadságokat. A legfontosabb azonban, úgy érzem, hogy sokan már tudják, hogy ha azt akarjuk, hogy béke legyen a világban, először békét kell teremtenünk a saját életünkben. Az emberi természet kell, hogy megváltozzon, és igenis képesek vagyunk egy ilyen átalakulásra.

Amit megtapasztalunk a világban, az a belső állapotunkat tükrözi - igen, ez egyfajta varázslat, de ez a valóság, a világ csodálatos. Oly sok bizonyítékát láttam ennek, amikor komoly elmozdulás történik a rossz beidegződéseink rendszerében, ami megold egy belső konfliktust, és akkor ennek megfelelően nagyon hamar megváltoznak a való világ körülöttünk. Tükrözzük a belső állapotunkat - az ellenállásunkat / félelmünket és az elfogadást / szeretetet - a személyes élményeinkben. Csoportként azt tükrözzük, hogy mennyire vagyunk tudatában a világban zajló eseményeknek. Az a mi személyes felelősségünk, hogy mennyire válik bennünk tudatossá a csoporttudathoz való hozzájárulásunk, hogy segítsünk létrehozni egy olyan világot, amelyben több a lehetőség a magunk és a szeretteink számára - ami végső soron azt jelenti, mindenki számára.

Szóval milyen háborúk zajlanak bennünk? A kedvesnek tartott céljainkkal és szándékainkkal - néhányat közülük lehet, hogy gyermekként vagy fiatal emberként tűztünk ki vagy éreztünk legerősebben az életben, - gyakran megalkuszunk, mikor a megvalósítás közben jönnek a problémák, és esetleg elfelejtjük őket (valójában elnyomjuk őket), és biztosabb megoldásokat választunk. Amikor biztosra megyünk, az egy szomorú szembeszegülés a játékkal, amit tényleg (még mindig) játszani akarunk. Valaki mások lettünk, az igazi énünk helyettesítője. Ezt az álláspontot erősítik azok a járulékok, amikbe kapaszkodunk, lehet, hogy félünk, hogy nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani a biztonságos távolságot, ellenállást érzünk a változás elemei ellen, és bíráskodunk, amivel lehetetlenné tesszük az elfogadását annak, ami van.

Hogy javítsunk a helyzetünkön, hogy képesek legyünk megnyitni a terünket és kifejezni valódi vágyainkat, először meg kell békélnünk a helyzetünkkel. Az igazi természetünk a szeretet kifejezése, és ez az a tulajdonság, amit először újra fel kell fedeznünk a tudatosságunkban.

Mielőtt tudatosan hozzájárulunk a világbékéhez, békét kell kötnünk önmagunkkal. Mielőtt másokat feltétel nélkül tudunk szeretni, igazán kell tudnunk szeretni önmagunkat. Mielőtt meg tudunk bocsátani és már nem ítélkezni mások fölött, meg kell tanulnunk, hogyan bocsássunk meg magunknak és fogadjuk el magunkat örömmel úgy, ahogy vagyunk. Nézzük meg, hogy lehet ezt megcsinálni ...

Mindannyian csinálunk olyan dolgokat, amikre nem vagyunk büszkék, nem lennénk emberek, ha nem így lenne. Valami olyat, ami másra olyan hatással van, amit mi magunk nem szívesen tapasztalnánk meg. Néha úgy döntünk, hogy úgy járunk el, hogy tudjuk, hogy nem vagyunk hűek magunkhoz, de abban a helyzetben az látszik megoldásnak. Vagy talán kísértést érzünk, hogy a saját érdekeinket helyezzük előtérbe. Máskor lehet, hogy elsodornak az érzelmek, a düh vagy a féltékenység és bosszút állunk, aztán később lehet, hogy megbánjuk. Vagy nem teszünk meg valamit, amit tudjuk, hogy igazán meg akartunk tenni, pl. nem segítünk egy barátnak, akinek szüksége van rá. Az is lehet, hogy a legjobb szándékunk ellenére a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy vártuk, hibázunk, vagy észreveszük, hogy amit tettünk káros, még ha nem is akartuk.

Az ilyen esetek után lehet, hogy szégyelljük magunkat és nyomott hangulatban leszünk, és végül évekig cipelhetjük a bűntudatunkat, de ha boldogan akarunk élni, felelősséget kell vállalnunk a a magatartásunk következményeiért és tovább kell lépnünk.

A bűntudat nem összetévesztendő azzal, hogy felelősséget vállalunk a múltunkért. A felelősség azt jelenti, hogy összehangolt erőfeszítést teszek azért, hogy azt a viselkedés mintát megváltoztassam, amelynek eredményeként rosszul döntöttem az azt előidéző rossz beidegződésekkel és érzésekkel együtt. Tovább kell lépni úgy, hogy megbékélünk a múlttal.

Természetes tendencia, hogy amikor tisztességtelenül teszünk valamit, megpróbáljuk megindokolni tettünket, bizonygatni az igazunkat. Vagy azt mondhatjuk, a tettünk megérdemelt volt, a másikat hibáztatva. Mindkét eset a valóság megkerülése, megtagadva a saját igazságérzetünket és a saját felelősségünket. Elkerüljük a bűntudatot azáltal, hogy úgy teszünk, mintha ez nem egy hiba, vagy hibás választás lett volna, hanem igazándiból nekünk lett volna igazunk. Elkerüljük a szégyenérzetet, (hogy rosszul érezzük magunkat attól, ahogy mások látnak minket), úgy teszünk, mintha a másiknak kellene szégyenkeznie.

A probléma nem az ártó cselekedet vagy az, hogy hibázunk - ez megtörtént, és nem vonható vissza. A probléma az, amit magunknak mondunk utána. Hogy őszinték vagyunk magunkhoz, vagy hazudnunk magunknak. Ez a hazugság az, ami megrontja a saját integritásunkat, és a sértett féllel való további kapcsolatunkat.

Le kell bontanunk a védőbástyáinkat, ejteni azokat a hazugságainkat, amelyeket magunknak mondtunk az igazság elfedésére, szembennézni a valós cselekedeteinkkel és azok következményeivel - és megbocsátani magunknak.

Van egy nagy előnye annak, ha a reálisak és valósághűek vagyunk: sokat tanulhatunk abból, amit az eset felkínál. Valójában csak akkor tudunk megszabadulni az elkövetett hibáinktól, amikor levontuk belőlük a tanulságot és akkor lehetünk igazán önmagunk a jelenben.

Ahhoz, hogy meg tudjunk bocsátani magunknak, meg kell tanulnunk a leckét. Nézzük először a hibákat. Rengeteget tanulunk a hibáinkból. Legközelebb, amikor hibázol, mondd magadnak, " Tévedtem, én csináltam. (Fogadd el, amit tettél) Semmi gond, akkor most mi ebből a tanulság számomra?" Ahelyett, hogy kellemetlenül éreznéd magad, motiváltnak érzed majd magad a kihívásokra.

Ahogy már olvashattad a 11. leckében:
Senki más nem tud megocsátani nekünk, csak saját magunk. Ha nem tuduk igazán megbocsátani magunknak, akkor nem igazán tudunk lépni, és a múltunktól függetlenül élni.

Ami a megbocsátás útjában áll, az a magamra kirótt ítéletem, hogy én rossz ember vagyok. El kell választanom a bennem lévő értékeket a ballépéseimtől. Alapvetően egy kedves ember vagyok, tudom. Mindannyian azok vagyunk. Igazából még csak nem is a gondolataim és az érzéseim vagyok. Én alkotom meg őket, néha tudatlanságból vagy félremagyarázásból adódóan helytelenül, és az ebből következő lépéseimmel megbánthatok másokat. Ekkor a legjobb, amit tehetek, hogy tanulok az esetből, hogy a jövőben magamhoz hű lehessek.

Nem tudunk lépni, ha bánjuk a múltat, sem pedig akkor, ha semmibe vesszük magunkat. Ha így érzünk, a múltunkat értelmetlennek és értéktelennek látjuk, magunkat pedig megbízhatatlannak. Épp ellenkezőleg, ahhoz, hogy megbocsássunk magunknak, az kell, hogy tapasztalatainkban és magunkban értéket leljünk. Ahelyett, hogy egy élményt egyszerűen csak leírnánk, mint egy fájdalmas epizódot, és megpróbálnánk elfelejteni azt, meg kell próbálnunk tanulni belőle, bármit, amit lehet.

Az egész élet tanulás és a legérdemlegesebb tanulságok személyes tapasztalatainkból származnak. Amikor jól mennek a dolgok, mert jók az információink és megfelelőek a meggyőződéseink, akkor a pozitív visszajelzések megerősítik a tanultakat. Mikor nem mennek jól a dolgok, mert rosszak az információink és a meggyőződéseink, akkor mi és akik a tetteink következményeit viselik, szenvedünk. De itt a lehetőség, hogy valami újat tanuljunk, ha hajlandóak és nyitottak vagyunk arra, hogy megtanuljuk a leckéket.

Ha fejlődni akarunk és előnyünkre felhasználni az élményeinket, alapvető, hogy arra figyeljünk, amit tanulhatunk, ahelyett, hogy szembefordulunk a valósággal.

Válassz valamit, amit tettél, (vagy amit nem sikerült megtenned) és még mindig rossz érzéseid vanak vele kapcsolatosan, bánod, szégyelled. Most próbáld értelmezni és értékelni az eseményt. Tedd fel a kérdést: "Mit tanultam ebből - magamról, másokról, az életemről?" E tanulság alapján dolgozd ki, mely rossz beidegződéseidet kell megváltoztatnod, mely fixa ideáidat kell elengedned, milyen feltételezéseid nem állják meg a helyüket? Amikor megbocsátasz magadnak, a bűntudatra és a múlttal szembeni ellenállásra pazarolt energiád visszatér. Felszabadít, hogy ismét önmagad vagy - egy új, boldogabb és bölcsebb önmagad.

Ha meg tudunk bocsátani magunknak, könnyebben meg tudunk bocsátani másoknak is. Ha úgy érezzük, nem tudunk megbocsátani másoknak, akkor nyivánvaló, hogy még nem tanultuk meg szeretni magunkat. A dologban az az érdekes, hogy amint igazán szeretjük magunkat, nem lesz szükség több megbocsátásra, mert el tudjuk fogadni a múltat, jelent és jövőt úgy, ahogy van, kritika nélkül. A mi alkotásunk. Megkülönböztetés - jó / rossz, helyes / helytelen, szép / csúnya - nem része a szeretet szótárának.

Tovább...
Tartalom

Könnyebb lenne megérteni és végigcsinálni segítséggel? Jól jönne magyarázat, az, hogy valaki rendszeresen foglalkozzon veled, gyengéd vagy határozott irányítás vagy más segítség? A könyvhöz coachingot ajánlok Skype-on, itt kérj időpontot.