Trans4mind
Trans4mind HU
A TRANS4MIND.COM, A VILÁG VEZETŐ INTERNETES SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ PORTÁLJÁNAK PARTNERE

5. Kié a felelősség?

Ez alkalommal továbblépünk és megnézzük a felelősség kérdését. Ez gyakran megtévesztő. Ha észrevételezek valamit - akkor is, ha kedvesen és őszintén gondolom - és a másik ideges lesz vagy megsértődik, én felelősségem, ha ő ideges lesz?

Vegyük egy apa példáját: szólnia kell a fiának, hogy ideje lefeküdni és nem, nem nézheti végig a filmet a TV-ben, aludnia kell, majd időben felkelni és iskolába menni. A fiú mérges, meg van sértődve. Nagy nehezen lefekszik, nem igazán szeret engem, bár én az iránta érzett szeretetből és gondoskodásból mondtam, amit mondtam.

Az alapelv: valaki választásai és cselekedetei (beleértve az érzelmi reakcióit is) az ő felelőssége, nem a tied vagy valaki másé. Ugyanúgy, ahogy a féltékenység a legkevésbé sem szeretet, mivel rossz néven veszi a másik szabad választását, azt, hogy önmaga legyen. Ez hideg szívű nézetnek tűnhet, de valójában szereteten és a másik szabadsága iránti tiszteleten alapszik.

Mi tehát a felelősséged? Mi a helyzet, ha hibázol? Vegyük a következő példát: Megigérem a fiamnak, hogy elmegyek vele a cirkuszba, de aztán túl sok a dolgom és nincs időm elmenni. Õ érthetően kijön a sodrából. Az, hogy megszegtem a szavam, rossz lépés volt részemről, én vagyok érte a felelős.

A hagyományos gondolkodás szerint én okoztam a fiam szomorúságát. Valójában azonban a fiam okozza a saját szomorúságát, nem én. Az igaz, hogy rossz döntés volt, hogy megigértem, hogy elviszem a cirkuszba és nem vittem el. Felelős vagyok azért, hogy azt tegyem, ami az erkölcsi ítéletemnek megfelelően szerintem helyes. Ha a saját erkölcseim szerint valami rosszat teszek, felelős vagyok érte. Úgy határoztam, a munkám fontosabb, mint az, hogy betartsam az ígéretemet. Visszanézve lehet, hogy ezt hibának látom, elnézést kérek a fiamtól és tanulok az esetből. Mégsem vagyok felelős a fiam reakciójáért, ami az ő döntése, az ő szabadsága, az ő élete.

Ha valakit felidegesít, amit szerinted helyesen tettél, az idegesség akkor is az ő felelőssége, ha az előre várható volt. És ha olyat teszel, amiről tudod (vagy később rájössz), hogy nem jó és valaki felidegesíti magát miatta, ez az idegesség az előbbihez hasonlóan az ő felelőssége.

Egy másik példa: ha úgy döntenél, hogy nem veszel részt a személyiségfejlesztésen, mert a partnered nem akarja, hogy bármi módon megváltozz, talán az ő személyes félelme vagy bizonytalansága miatt, ez a te választásod. De ha szerinted etikus, hogy jobb életet élj, - saját magad és mások érdekében - és ezt megmondod a párodnak, ő pedig ideges lesz, a parnered lesz felelős az idegességéért. Az idegességét az okozza, ahogy értelmezi a cselekedeteidet, nem önmagában az, amit teszel - ami egy felelősségteljes dolog.

Szerethetsz valakit szíved mélyén, miközben ennek ellenére olyat teszel, amit nem szeret vagy amivel nem ért egyet. Azért teszed, mert úgy érzed, így helyes, bár érted és átérzed az ő eltérő kiindulási pontját (ami az érzelmi reakcióját okozza), amit ő alakított ki saját választásai és meggyőződései alapján.

Ha valaki csak olyanokat tenne, amit mások könnyen elfogadnak, a status quo nem fejlődne. Az egy igazi csapda lenne. A megoldás itt egy jobb kommunikáció, amely egymás nézőpontjainak jobb megértéséhez, ezáltal az eltérő személyes valóságok elfogadásához vezet.

Kultúránkban mélyen gyökerezik, hogy szomorúak legyünk, bűntudatunk legyen, stb. azok miatt a fájó érzések miatt, amelyeket másoknak okozunk. Általános az a tévhit, hogy egyenlő vagy az érzéseiddel. "Mérges vagyok" és "te mérgesítesz". Ez kondicionálás, nem az igazság. Ok és okozat viszonylatában ez egy okozati nézőpont. Egyesek szerint ahhoz, hogy boldog légy, tedd azt, amit másoknak kellemes - ez ugyanaz a hazugság.

Az egyház tanítása: "Csak olyat tégy másokkal, amit szívesen vennél tőlük." Hiszem, hogy EZ igaz, mivel ha etikus vagy - tisztességesen viselkedsz, hű vagy magadhoz -, akkor mások is szívesen lesznek ilyenek veled. És ha mégsem, akkor jobb, ha átgondolod, hogy tényleg helyesen cselekszel-e. A 'rossz' cselekedet egyik meghatározása: az, amit nem szeretnél, ha más megtenne veled.

Felelős vagy a választásaidért, döntéseidért és tetteidért. Hogy hű légy a nézeteidhez. Hogy becsületesen és tisztességesen kommunikálj, nyitottságodat fejleszd és megtartsd, és segítsd elő a megértést és az empátiát. Hogy soha ne veszélyeztetsd a szabadságod és a jogaidat és másokéit se taposd el. Hogy minden tetted elsődleges motivációja a szeretet legyen. Ez minden, és ez bőven elég.

Gyakorlat
Gondolj vissza néhány esetre, ami veled történt és nézd meg más megvilágításban, amikor valaki kijött a sodrából és úgy érezted, a te hibád volt. Annak alapján, hogy mi borította ki, válaszd szét a jó és a rossz lépéseidet a másik értelmezéseitől. Ha hibáztál, tanulj belőle; ha az ő értelmezése volt téves, vedd észre, hogy ez az ő felelőssége, az ő szabadsága.

Gondolj vissza néhány alkalomra, amikor ideges voltál, és úgy érezted, hogy mások hibájából. Rájössz, hogy te generáltad az érzelmi reakciódat, és hogy az ő tetteik alapja az volt, ahogy ők értelmezték (vagy félreértették) a helyzetet. Ha tévedtek, bocsáss meg nekik.

A következő cikk a www.no-problem-marriage-counseling.com (angol nyelvű) oldalról való és az integritás megtartásáról szól, különös tekintettel arra, hogy milyen fontosak a megállapodások a jó kapcsolatokhoz.

Bizalom a kapcsolatokban
Mindannyian vágyunk bizalomra épülő kapcsolatokra. Képesek akarunk lenni arra, hogy megbízzunk másokban. A bizalmi kapcsolatokban keressük a bennük lévő egyszerűséget, a tisztaságot és a harmóniát. De van olyan, akit nem csapott be vagy árult el valaki, aki nem tartotta be az egyezséget?

Mindannyian kötünk megállapodásokat minden nap. Egyesek kicsinek és jelentéktelennek tűnnek: megegyezünk abban, hogy mikor találkozzunk, vagy megígérjük, hogy eleget teszünk egy megbízásnak. Másokat nagyobbnak és fontosabbnak tartunk: egy hivatalos szerződés aláírása vagy egy hitel felvétele. De mindegyik fontos. Mert így érdemeljük ki a bizalmat. A hírneved arra a képességedre épül, hogy megállapodásokat köss és megtartsd őket.

Minden kapcsolat sarokköve a bizalom. És amikor nem érezzük magunkat biztonságban egy kapcsolatban, akkor nem adunk bele mindent. Az olyan partnerek, akik megtartják a megállapodásaikat vagy újra tárgyalnak, amikor nem tudják tartani azt, kevesen vannak. De aztán, ilyenek a sikeres párok.

Ha a házasságodban (vagy bármilyen kapcsolatban) nem tartod be a megállapodásokat, a partneredet teszed felelőssé érted.

Mondjuk rajtad volt a sor, hogy mossál. Nem csináltad meg. A párodnak kell helyetted megcsinálnia, vagy mint "anya" emlékeztetnie (zsémbeskednie), hogy csináld meg. Ez azt jelenti, felelősséget vállalni érted. Ezt csinálták a szüleid, amíg nem tudtál felelősséget vállalni a saját életedért.

Azonban egy házasságban két felnőtt kell hogy felelősséget vállaljon egymással szemben. Ez azt jelenti, mindegyikötök vállalja a felelősséget, hogy betartja a megállapodásokat és állja a szavát.

Ha egyszer megszeged a megállapodást, lehet, hogy a partnered elfelejti. Ha kétszer megszeged a megállapodást, lehet, hogy a partnered megbocsát neked. A harmadik alkalom után a párod már nem fog bízni benned. Pont.

És ha nincs bizalom a kapcsolatban - nincs kapcsolat. Igen, a partnered lehet, hogy még ott van van - fizikailag. De már nincs ott - érzelmileg.

És egy dolgot ne feledj: - a bizalom elvesztéséhez elég egy perc is, visszaszerzése évekbe telhet.

Hamar rájöttem, hogy azoknak az embereknek, akik gyakran megszegik a megállapodásokat, mindig középszerűek és meddőek a kapcsolataik. Legtöbbjük úgy gondolja, hogy az úgynevezett kis megállapodásokat nem kell megtartani, mert nem fontosak.

Nos, a megállapodások meg nem tartásának a következménye a bizalom és a tisztelet elvesztése. Nem számít, milyen nagyok vagy kicsik az ilyen megállapodások. És ha elveszik a bizalom és a tisztelet, "középszerű" lesz a neved.

Vizsgáld át magad őszintén. Elhiszed, hogy ha elkésel a házastársaddal megbeszélt találkozáról, akkor ez nem fogja bántani, vagy hogy a partnered nem bánja, ha nem mosogatod el az edényeket a megállapodásnak megfelelően? Azt mondod magadban, hogy nem lesznek különösebb következményei és tudod kezelni őket? Nos, gondold át még egyszer. Érdemes megnézned, hogy hogyan reagál a partnered azokra a be nem tartott megállapodásokra.

A másik oldala a történetnek az a partner, aki megbántódik a be nem tartott megállapodáson. Ha gyakran vagy ezen az oldalon, kérdezd meg magadtól, hogy hogyan történhet ez meg oly gyakran? Hogy érzed magad megbántva és méltánytalanul? És miért engeded ezt meg? Félsz attól, hogy felkavarod az állóvizet? Úgy véled, hogy "Ó, ez nem olyan nagy ügy"? Kifogásokat találsz, hogy megindokold, miért nem tatottad be a megállapodást?

Ha hagyod, hogy a többiek (még akkor is, ha a szeretett partneredről van szó) háttérbe szorítsanak, és nem tiltakozol, hiszed vagy nem... Tovább is háttérbe fognak szorítani! Ilyen egyszerű ...

Egyébként, előfordul, hogy a partnered nem akar szándékosan megbántani vagy tiszteletlen lenni veled. Időnként egyszerűen csak nem veszi észre vagy nem elég figyelmes ahhoz, hogy rájöjjön, milyen hatással van rád. És ha nem mondod meg neki, vagy nem vagy őszinte, hogyan érzed magad, mikor nem tartja be a megállapodásaitokat, akkor valószínűleg soha nem változik meg.

Saját személyes életvitelem lényege, hogy kevés megállapodást kötök és azokat betartom. Gyakran a megállapodások túlságosan könnyedén köttetnek, általában azzal a céllal, hogy tetszetősek legyünk, elkerüljük a kritikát, vagy késleltessük a konfrontációt abban a reményben, hogy adódik valami csodás megoldás.

A megállapodások egy része írásban történik, egy része szóban ("Majd én kiviszem a szemetet"), néhányan pedig hallgatólagos ("Amikor beszélek, az igazat mondom"). Érdemes lehet ellenőrizned, hogy hány megállapodásotok van a kapcsolatodban, és van-e értelme mindegyiket fenntartani.

Túl gyakran a bizalom valami apróság miatt szakad meg, pl. "a WC fedelét nem csuktad le" vagy "nem vitted le a kutyát, ahogy ígérted". A legtöbb házasság a végén a szemét és a WC-ülőke miatt bomlik fel, és nem egy házasságon kívüli ügy miatt. Akkor történik, amikor "ami sok, az sok", és már nem tudod tisztelni ezt a megátalkodottat, sem bízni nem tudsz abban, aki nem is olyan régen életed nagy szerelme volt ...

Hogy ne kerülj ebbe a helyzetbe, gyűjtsd össze, melyek a túlélési megállapodások. 2-3 alapvető megállapodásról van szó, melyeket ha nem tartunk be, bármelyik fél azonnal kiléphet a kapcsolatból. Egyeseknek ez a hűtlenség lesz, másoknak szerfüggés, ismét másoknak érzelmi vagy fizikai bántalmazás, stb. Győződj meg róla, hogy mind a ketten tisztában vagytok és egyetértetek ezekben a túlélési megállapodásokban és aztán ... TARTSD MEG ÕKET!

Tovább...
Tartalom

Könnyebb lenne megérteni és végigcsinálni segítséggel? Jól jönne magyarázat, az, hogy valaki rendszeresen foglalkozzon veled, gyengéd vagy határozott irányítás vagy más segítség? A könyvhöz coachingot ajánlok Skype-on, itt kérj időpontot.